Joomla 2.5 weboldal frissítés és felújítás a Newbeauty orvos esztétikai vállalkozás számára
A newbeauty.hu vállalkozás azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy a néhány éves, a Joomla 2.5-ös rendszerén futó weboldalukat frissítsük a legújabb 3-as verzióra, valamint modernizáljuk és biztonságilag is tegyük rendbe. Mivel a Joomla 2.5-ös verziója felett már eléggé eljárt az idő, ezért mindenképpen indokolt volt a frissítés, valamint a sablon mobil nézete sem volt teljes értékűnek mondható. A megrendelő kifejezett kívánsága volt, hogy a megjelenés teljesen egyezzen meg a régi verzióval, és emellett a mobilnézet is legyen megfelelő. A munkát mindig az oldal lementésével kezdjük, és a továbbiakban ezzel a másolattal dolgozunk, s ebből alakítjuk ki az új oldalt, így most is ez történt. Ezután frissítettük a rendszert a Joomla jelenlegi legújabb változatára, a fent lévő nagy mennyiségű tartalom megtartása mellett. Ezután egy megfelelően korszerű és mobilbarát sablont kerestünk az oldal céljára, majd a sabloncsere után teljesen egyénire is alakítottuk a megjelenést, hogy megfeleljen a megrendelő kívánságainak. Külön kíhívást jelentett a frissítés során a többnyelvű tartalom, valamint a több cikknél előforduló táblázatos kialakítás módosítása, hogy mobilon is megfelelően jelenjen meg a tartalom. Ezen kívül keresőoptimalizálás szempontjából is rendbetettük a legalapvetőbb dolgokat, valamint biztonságilag és a sebesség szempontjából is "finomhangoltuk" az oldalt. Így tehát nem csupán egy verziófrissítést, hanem szokásunk szerint egy teljes modrenizálást készítettünk a megrendelőnk számára.
A főbb elvégzett munkák:
Migrálás Joomla 3-as rendszerbe | Teljes adatmentés | Sabloncsere | Egyedi fejlesztések | Keresőoptimalizálás | Biztonsági fejlesztések
Az oldal felkeresése: www.newbeauty.hu
Kapcsolódó hozzászólások
By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://www.webshine.eu/
Kapcsolat
Polyák Csaba ev.
Adószám: 56690790-1-43
Telefon: +36 30 406 11 49
E-mail: info@webshine.eu
Levélküldés